A Dunacenter 2009. október 29. óta várja a családokat.
A vásárlástól az interaktív játszóházon keresztül a fittness teremig minden az ide látogatók igényét szolgálja. Részleteket megtalálja egyes menüpontjainkban.
Ingyenes buszjáratunkat a város több pontján igénybe vehetik, 655 parkolóhely térítés mentesen áll vásárlóink rendelkezésére.
Látogasson el hozzánk, érdemes!
Hároméves a Dunacenter. A születésnap alkalmából kedvezményekkel, akciókkal és ezzel az ünnepi újsággal kedveskedik a bevásárlóközpont a vásárlóknak. A legnagyobb ajándék pedig két új bérlő, amelyek tovább bővítik a kínálatot, színesítik a palettát. Az Euro Familyvel és a Compact Médiával tizennégyre nő az üzletek száma – és az újdonságoknak még nincs vége...
„Októberben leszünk háromévesek, immár tizennégy üzlettel. Sikernek mondható, amit ez idő alatt elértünk, hogy válság idején fejlődni, bővülni tudtunk. Ismerjük a bevásárlóközpontok helyzetét, mi ennek ellenére meg tudtunk nyerni új bérlőket. Ez nagyban köszönhető a Dunacenter tulajdonosának, a CA IMMO-nak, a nagy nemzetközi ingatlanbefektetőnek. A profizmusuk, az érdeklődőkkel, bérlőkkel szembeni rugalmasságuk elengedhetetlen ahhoz, hogy fejlődjünk.
Azzal azonban nem fejeződik be a munka, hogy megnyerünk egy új vállalkozást, üzletet. Törekszünk arra, hogy elégedettek legyenek, hogy szeressenek itt, segítjük őket, hogy jó forgalmat bonyolítsanak le. Ennek érdekében ingyenes programokat szervezünk, ami vonzza az embereket, akikből potenciális vásárló lehet” – mondta Farkas Zsuzsa, a Dunacenter marketingvezetője. Ezt a szemléletet követve a bevásárlóközpontban rendeztek már Nemzetközi Macskakiállítást, Kertészeti Szakkiállítást és Vásárt, Vasútmodell Kiállítást, Utcai Sportok Fesztiválját, legutóbb pedig Skót Felföldi Játékok Európa-bajnokságot és Oldtimer-találkozót. Ebbe a sorba jól illeszkedik a szombati használtcikk piac is, amire nagy igény van, ami sok látogatót vonz. „Az üzleteknek nem konkurencia a piac, hiszen ők új termékeket, az árusok pedig használtakat kínálnak. A bérlők örülnek a piacnak, mert embereket hoz. A piac esély a forgalomnövelésre” – jegyezte meg Farkas Zsuzsa. A piacról télen, hideg, esős időjárás esetén sem kell lemondanunk az árusok a vezetőség tervei szerint nemsokára beköltözhetnek a központ egyik, még üresen álló helyiségébe. A jövőben nem csak az üzletek száma bővülhet tovább: nemsokára egy igényes, faházas büfé is a Dunacenter parkolójába költözik a vevők és az ott dolgozók igényeinek jobb kiszolgálását célozva. Mindezek után nincs is azon mit csodálkozni, hogy a Dunacenterben jól érzik magukat az üzletek, az eladók, elégedettek a bérlők.
Az eredményességet jól példázza a Deichmann cipőbolt, amely rendszeresen nyugtázza az elvárt forgalmat, sőt, tavaly a legjobban teljesítő magyar üzletek közé került. Nem kevésbé elégedettek a vásárlók sem: a bevásárlóközpont rendszeres felméréseiből kiderült, hogy a látogatók egyre jobban szeretik a Dunacentert, mára széles körben ismertté vált a központ. Köszönhető ez a nagy kínálaton, a sokféle üzleten kívül az ingyenes buszjáratnak, illetve annak, hogy az üzletek egyesével megközelíthetők.
„Közvélemény-kutatásaink rámutattak arra, hogy vásárlóink szeretik, ha meg tudnak állni közvetlenül a célba vett üzlet előtt, nem kell végigjárniuk az egész központot ahhoz, hogy megközelítsenek egyetlen boltot” – beszélt a tapasztalatokról a marketingvezető. Kérdésünkre, hogy miként tekint vissza az elmúlt három esztendőre, így válaszolt: „Nagyon jó érzés volt, hogy a nyitást minden üzlet várta, mindenki pozitívan, mosolyogva állt az új bevásárlóközpont elébe. Az elmúlt három évben mindig ez a lendület vitt előre, és meg is lett az eredménye. Ma már sokan mondják, hogy szeretnek idejönni, ezt jó hallani. Tudom, hogy még sok munka vár ránk, hiszen az a cél, hogy minden helyiséget megtöltsünk, de úgy érzem, hogy a győriek már ismerik a Dunacentert. Ez óriási eredmény.”
Születésnapos a Dunacenter
Két éve októberben nyílt meg Győrött a Dunacenter. A megyeszékhely nyugati szélén felépült bevásárlóközpont felélénkítette a városrész életét, ugyanis a kezdetek óta nemcsak üzletei jelentenek vonzerőt, hanem a kikapcsolódást, szórakozást kínáló programok is, amiket rendszeresen megszerveznek.
Születésnapját is vidám programok keretében ünnepli október 22-én, szombaton 10 órától a Dunacenter, gyermekműsorral, humorral, sorsolással várja a vevőket. Ezúttal is több eszközt bevet, hogy megtartsa vásárlóit, továbbiakat csalogasson a bevásárlóközpontba. Számos alkalommal szervezett már az elmúlt két évben is olyan eseményeket, amelyek pluszt jelentettek a bevásárlásukat itt intézőknek. Például már kétszer tartottak a parkolóban nagy sikerrel street ball bajnokságot. Az utcai kosárlabdázásra fiatalok, családok neveztek be, édesapák, édesanyák gyermekeikkel, akik kedvelik ezt a sportágat. Díjakat, ajándékokat úgy biztosítottak számukra, hogy mindannyian nyertesnek érezhették magukat a hagyományteremtő rendezvényen.
A közös játékra több gyermekfoglalkozáson is alkalmat teremtett már a Dunacenter. Például a Kert Kiállítás és Vásár keretében virágot ültethettek a kicsik és azt haza is vihették. Az erőemelő bajnokságra is sokan kíváncsiak voltak szüleikkel együtt, ami idén már nemzetközivé bővült. A bevásárlóközpont bérlőinek profiljához illő programok sorát emellett különböző koncertek és sportbemutatók gazdagították. Szombaton délelőttönként pedig bolhapiacot rendeznek, amin az érdeklődők az otthon megunt, feleslegessé vált, de még használható holmijaikat árusíthatják.
A Dunacenterben található Aldi üzlet, amelynek fő profilja az élelmiszer-kereskedelem, Intersport sport és Vedes játék szaküzlet, DM drogerie markt illatszer-kínálattal, Deicmann cipő, Kik textil, Cosmos City ruházati, Roland divatáru üzlet. A Quattro Mobili bútoráruház nemrégiben megduplázta alapterületét és választékát is bővítette, az Andante márkaboltja lett és gyönyörűen felszerelt alvásstúdiót is kialakított. Az Ugripark interaktív játszóházat biztosít a gyerekeknek, a Speedfit fitnesszteremben a kondigépek mellett kozmetikát, szoláriumot, életmód tanácsadást, fogyókúrás programokat találnak a vendégek, az Admiral Club pedig kaszinóként működik és mindehhez 655 helyes parkoló áll térítésmentesen a vásárlók rendelkezésére.
A Dunacenter vezetősége buszt is üzemeltet, ami ingyenesen szállítja ide a vevőket és haza is mehetnek vele a különböző városrészekbe. Hétfőtől szombatig közlekedik, 8, 10, 14, 16, 18 és 20.10 órakor indul a bevásárlóközpontból, érinti a Szent István, a Tihanyi, a Szigethy utat, a Kodály, a Vasvári, a Lajta utcát, és a Marcalvárosi forgalmi irodánál fordul meg. Sokan használják, megszokták. A részletes menetrend olvasható a bevásárlóközpont honlapján (www.dunacenter.com).
Az elmúlt két évét pozitívan értékeli az 1-es főút mentén található, 16.500 négyzetméteres shopping center, vásárlóerejét sikerült megőriznie, vevői száma nem csökkent, sőt, a nyitás óta növelni tudta a kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére. Tanulmányt is készíttetett a vásárlók körében és aszerint a családok szívesen jönnek ide, mert egy helyen találják meg mindazt, amire szükségük van, ráadásul jó ár-érték arányt tapasztalnak, azaz pénztárcakímélő módon megfelelő minőségű árut szerezhetnek be. Értékelik, hogy célirányosan rögtön abba a boltba mehetnek be, ahova szeretnének. További üzletek idetelepüléséről pedig már tárgyalások folynak.
A Dunacenter hétfőtől péntekig 10-től 20 óráig, szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig tart nyitva.
Alvás stúdió és kertészeti kiállítás a Dunacenterben
Ha „Andante”, akkor kiváló minőségű magyar ülőgarnitúra. Az évek folyamán ez a neves márka automatikusan összekapcsolódott a Quattro Mobili Lakberendezési áruházlánccal, mint forgalmazóval.
Októberben a megújult, több mint 1000 nm-es győri Quattro Mobili bútoráruházban nyílik meg Magyarország első andante alvás stúdiója, amelyben az exkluzív minőségű matracok és ágyak mellett bemutatkoznak az alváskultúra egyik csúcsát képviselő boxspring rendszerek is. Ezek bármelyikével olyan komfort érhető el, ami maximálisan elősegíti a pihenést, testi-lelki regenerálódást.
A győri Quattro Mobili tehát nemcsak újranyit, hanem alkalmazkodik is ahhoz a tendenciához, hogy minőségi, tartós, exkluzív, de elérhető bútorok kerüljenek a vásárlók otthonába. Az andante alvás stúdió mellett kibővült nappali, háló-és étkező választékkal várják az időtálló stílus szerelmeseit, most nyitási akcióként akár 20% kedvezménnyel.
Vásároljon meg mindent egy helyen!
Helyi vállalkozásokkal bővítené kínálatát a Dunacenter
A győri Dunacenter vásárlóinak többsége azért szeret az 1-es főút menti bevásárlóközpontba betérni, mert ott egy helyen találja meg mindazt, amire szüksége van- derül ki a centrumot üzemeltető Pannónia Shopping Center Kft. legfrissebb felméréséből.
A kutatásban megkérdezett vásárlók kiemelték, azért szeretnek a Dunacenterbe járni, mert ott minden fontos üzlet egy helyen található meg. Így élelmiszert, cipőt, gyógyteát, de még textíliát is vásárolhatnak úgy, hogy közben egy helyen parkolták le autójukat, nagyjából ugyanolyan távolságra mindentől. A vásárlók elmondták azt is, hogy a busszal is megközelíthető centrumban az esetek többségében minőségi termékekkel, megfizethető árakkal és korrekt, segítőkész eladókkal találkoznak.
A Dunacenterben kialakult bérlői mixre büszke lehet a bevásárlóközpontot üzemeltető cég. Ma már ott tart a centrum, hogy nemcsak bevásárolni, hanem kikapcsolódni, sportolni is várja az embereket.
Az elmúlt időszak egyik fontos eseménye, hogy az Elektro World nyitotta meg áruházát a centerben. Az áruházban csúcsminőségű televíziók, DVD-k, hifik, számítógépek, mobil- és hagyományos telefonkészülékek, háztartási gépek, kamerák és tartozékaik elképesztő mennyiségben kerülnek bemutatásra. A cég Európa szerte elismert üzleti koncepciójának alapja, hogy minden háztartási és szórakoztatóelektronikai terméket kedvező áron kínál, vevői pedig a lehető legmagasabb színvonalú kiszolgálásban részesülnek.
A Dunacentert működtető Pannónia Shopping Center Kft. további céljai, hogy a különböző üzletláncok után most a helyi vállalkozások felé nyissanak. Azon dolgoznak, hogy bérlőik között olyan Győrhöz köthető étterem, butik, bizsu üzlet nyisson meg náluk, amelynek fontos a helyi kötődés , a vásárlókat csábító rendszeresen szervezett szórakoztató programok és nem utolsó sorban a 660 férőhelyes parkoló. Hiszen a Dunacenterben mindhárom megtalálható.
A Dunacenter várja a győri vállalkozások, kereskedők jelentkezését akár telefonon, akár személyesen és szívesen tájékoztatják őket a még kiadó üzlethelyiségekről, az 1-es főút menti bevásárlóközpont előnyeiről, az elmúlt időszakban végzett fejlesztéseiről, közelebbi és távolabbi terveikről. További információért hívja a 96/314-746-os számot.
Ingyenes autóbuszok viszik a vásárolókat a Dunacenterbe
Óránként indulnak ingyenes buszok a győri Dunacenter bevásárlóközpontba. Az egyes számú főút mellett, a Bécs-Budapest autópálya lehajtójának közelében elhelyezkedő 16500 négyzetméteres shopping center üzemeltetői nemcsak az autósokra gondoltak: a kismamák, nyugdíjasok, autóval nem rendelkezők egyaránt gyorsan és kényelmesen ki tudnak jutni a családok minden igényét kielégítő központba az alacsony padlós járatokkal.
Kipróbáltuk a Dunacenter autóbuszát: egy hétköznap délelőtt a marcalvárosi megállóban szálltunk fel az egyébként két útvonalon közlekedő járatra.
Az első útvonalon minden páros órában indul az autóbusz a bevásárlóközpont elől, végighaladva a Szent István úton, aztán a Baross, Nagy Imre, Lajta, Gerence utcákon 20 perc alatt eljutva Marcalvárosig. Innen minden óra 20. percében indul vissza a járat ugyanezen útvonalon a Dunacenterig. A centrum és a Tihanyi Árpád úti Adyváros tó megálló között utasokat szállító másik járat minden páratlan órában indul, és a Honvéd ligetet, a Malom ligetet, a Szigethy Attila út és az Ifjúság körút több megállóját érintve jut el a tóig. A járatok az első vonalon reggel 8-tól este 8-ig, a másodikon 9-től 19 óráig közlekednek.
Utazás közben beszédbe elegyedünk egy kisgyermekes anyukával. A Lajta úton felszálló Kovács Katalin érdeklődésünkre elmondta, gyakran használja a Dunacenter autóbuszát, mert gyors, kényelmes, és nem utolsó sorban, mert alacsony padlós, így könnyen fel tud rá szállni a babakocsival. A gyesen lévő fiatalasszony szerint okos gondolat, hogy a bevásárlástól a játszóházon át a fitneszteremig a családok igényét kielégítő központban gondolnak azokra is, akiknek nincs autójuk vagy nem tudnak vezetni.
„Én félek a volánnál, annyira agresszíven vezetnek sokan, hogy inkább nem ülök a kormány mögé, pláne most, hogy itt a kislányom. Egyébként is, napközben a férjemnél van a kocsi. Ő csak este jön meg a munkából, fáradtan, nincs kedve még egy bevásárláshoz is, ezért nagyon jó, hogy csak felpattanunk a picivel a buszra, és húsz perc alatt már kint is vagyunk. Ráadásul a járat ingyenes, tehát még pénzbe sem kerül, hogy olyan kulturált helyen tudjak vásárolni, ahol nagy a választék, és minden megtalálható a cipőktől az élelmiszerig. Ha van időnk, a játszóházba is be szoktunk menni” - emelte ki a buszozás előnyeit Katalin.
A fiatalasszony hozzátette azt is, hogy családjában más is van, akik a Dunacenter autóbuszával járnak vásárolni. Idős édesapja a benzinen spórol ezzel. Mindketten azt mondják, a busz ugyanolyan kényelmes, mint az autó, és az a pár méter, amit lakásuk ajtajáig meg kell tenni a csomagokkal igazán kibírható.
Egy éves a győri Dunacenter:
Élet költözött a Rába töltés melletti városrészbe
Hogyan lehet egy elhagyott gyár területéből virágzó üzletközpontot csinálni? Holler Iván befektető megmutatta: vállalkozószellemű ötlete épp egy éve, 2009. október 29-én vált valóra, amikor az egykori Gardénia Függönygyár helyén megnyitotta kapuit a Dunacenter.
Ma 2010. október 29-én nyugodtan mondhatjuk, hogy a 25 millió eurós, azaz hétmilliárd forintos beruházás életet lehelt a kisalföldi megyeszékhely nyugati végpontjába. Haladjunk kívülről befelé, és nézzük először, hogy hogyan fejlesztette a környék infrastruktúráját a Dunacenter felépülése. A befektetők közérdekű vállalásainak köszönhetően átépült az 1-es főút és a Kossuth Lajos utca csomópontja. Felújították a Csipkegyári utcát. Lámpa szabályozza a forgalmat a Csipkegyár és a Kossuth utcai kereszteződésnél. Az 1-es főút egy ötszáz méteres szakaszon a Béke hídig négysávosra bővült, és mellette zajvédő falat állítottak fel. Kerékpárutak készültek, és járda épült a Rába-hídtól az áruházig.
Az építési terveket a Bodrossy Attila Ybl-díjas építész vezette Dimenzió Kft. készítette, a kivitelező a győri Paár Attila irányította WHB – West Hungaria Bau –, a beruházó pedig a CA Immo AG. és Holler Iván csoport.
A Pannónia Shopping Center Kft. bevásárlóközpontot épített, az üzletek az utcáról nyílnak. A kereskedelmi és szolgáltatóterület csaknem 17 ezer négyzetméteres. A központ mintegy 240 embernek ad munkát. Rögtön a nyitáskor a 20 üzlet között a nagyobb bérlők is helyet kaptak az Aldi , az Intersport, és a DM. Hozzájuk csatlakozott az Ugripark, a Roland Outlet, a Vedes és Győr legnagyobb fitneszterme a SpeedFit is. A sort hosszan lehetne folytatni, KIK, Quattro Mobili, Cosmos City, Deichmann, Admiral Club játékterem. Az elmúlt évben folyamatosan nőtt az üzletek száma, és újabbak nyitása is folyamatban van, hamarosan az Elektro Word üzletét köszönthetjük bérlőink sorában. A Dunacenter igyekszik kedvet csinálni a helyi vállalkozóknak is, kiemelt szándék az ő jelenlétük, részvételük elősegítése és kiváló szakmai mix kialakítása az üzletközpontban.
A központ megnyitását nemcsak Győrben és környékén, hanem Szlovákiában is várták. Erre a beruházó is készült, hiszen közel 660 férőhelyes parkolót épített az üzletközpont mellé. A parkolót nemcsak az autósok használják ki, szombatonként bolhapiac is működik a területen. Persze azokra is gondoltak, akik nem autóval közlekednek: óránként indulnak ingyenes buszjáratok a város különböző pontjaiból a Dunacenterbe és vissza. A buszok nemcsak amiatt fontosak, hogy azok is eljussanak az üzletközpontba, akik valamilyen okból nem autóznak, hanem azért is, mert a járatok oldalait kitűnően lehet hirdetési felületként értékesíteni.
Gombamód szaporodnak a különböző üzletházak, bevásárlóközpontok, így ma egy ilyen centrum felelősen gondolkodó menedzsmentje nem teheti meg azt, hogy magára hagyja a bérlőit. Plusz szolgáltatásokra, programokra is szükség van ahhoz, hogy azok a vásárlók is idekanyarodjanak autóikkal, akiknek egyébként nem erre visz az útja hazafelé. Ezért az elmúlt évben rendszeresen szerveztünk programokat, a teljesség igénye nélkül felsorolok most néhányat: országos streetball bajnokság, karate és kutya bemutatók, országos erősember verseny, fúvós fesztivál, modellező bemutató, kertészeti kiállítás és vásár. Mindezek természetesen óriásplakátokon és a médiában is meghirdetésre kerültek. Emellett negyedévente megjelenik egy újságunk is, amely szintén üzletközpontunkat, programjainkat és bérlőinket hivatott népszerűsíteni. Az az érdekünk, hogy az összes itt helyet kapó üzlet az élelmiszertől a divatig, az interaktív játszóháztól a fitneszteremig sikeres legyen, mert akkor mi is sikeresek leszünk.




